2Ch 2 Krónikák2. Paralipomenon, fejezetkapitola A krónikák második könyveDruhá kniha Paralipomenon, fejezetkapitola 4

Překlady

A templom egyes részeinek és eszközeinek leírása

(V. ö. 1 Kir. 7,23–50.)

Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala. Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing 4,2: 1 Kir. 7,23–26. vala, köröskörül kerek, és öt sing magas, és harmincz sing zsinór érte be a kerületit. Az alatt ökör alakok valának köröskörül, tíz lévén egy singnyire, a melyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésből. Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül vala rajtok, hátuk pedig mind befelé. Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajaka, vagy a liliom virága; és háromezer báth fért belé. Csináltatott annakfelette tíz 4,6: 1 Kir. 7,37–39. mosdómedenczét, és ötöt helyheztete jobbkéz felől, ötöt pedig balkéz felől, hogy azokban mossanak, mossák azt, a mi áldozatra való; a tenger pedig a végre vala, hogy abban mosakodjanak a papok. Csináltatott tíz arany 4,7: 1 Kir. 7,49. gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyhezteté a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől. Csináltatott tíz asztalt is, a melyeket helyheztete a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől; csináltatott száz arany medenczét is. Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornáczot; és ajtókat a tornáczra, s azok ajtait rézzel borítá be. A tengert 4,10: vers 2–4. pedig helyhezteté jobbkéz felől napkeletre, délnek ellenébe. Húrám fazekakat, lapátokat és medenczéket is csinált. És elvégezé Húrám a mívet, a melyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában; Tudniillik a két oszlopot 4,12: rész3,15. és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának. És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának. Csinála 4,14: 1 Kir. 7,27–30. talpakat is, és azokra mosdómedenczéket. Egy tengert 4,15: vers 2–4. és tizenkét ökröt az alá. Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az ő atyja tiszta rézből csinálta Salamon királynak az Úr háza számára. A Jordán mezején 4,17: 1 Kir. 7,46. önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között. Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát. És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához szükséges volt: az arany oltárt és az asztalokat, a melyeken a szent kenyerek voltak. A 4,20: vers 7. gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésök szerint a szentek-szentje előtt, finom aranyból. Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevőit is aranyból, és pedig tiszta aranyból. És az ollókat, medenczéket, tálakat és tömjénezőket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez való bejárat belső ajtóit és a templom házának belső ajtóit aranyból.