Job Jób, fejezet Jób könyve, fejezet 17
Folytatás: Jób maga körül nem lát mást, csak nyomorúságot és maga előtt csak a sírt
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő 17,1: 5 Móz. 29,4. patvarkodásuk között virraszt. Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet? Minthogy az ő szívöket 17,3: rész32,22. elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket. A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök. A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz. Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; 17,13: rész1,21. a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel? Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.