2Co2Cor 2 Korinthusi2 Corinzi, fejezetcapitolo Pál második levele a korinthusiakhozSeconda Lettera ai Corinzi, fejezetcapitolo 8

Traduzioni

Intés a jeruzsálemi szegény keresztények számára való adakozásra

Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a 8,1: Róm. 15,25.26. melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött. Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak, Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be 8,4: rész9,1. Csel. 11,29. Róm. 15,26. őket. És nem a miképen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratjából. Hogy kérnünk kellett Titust, hogy a miképen elkezdette, azonképen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is. Azért, miképen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben 8,7: 1 Kor. 1,5. és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek. Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy 8,9: Zak. 9,9. Mát. 8,20. Luk. 9,58. gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti 8,9: Fil. 2,6–11. az ő szegénysége által meggazdagodjatok. Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, a kik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta. Most hát a cselekvést is 8,11: 1 Kor. 16,2. vigyétek végbe; hogy a miképen az akarás készsége, 8,11: Fil. 2,13. azonképen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, a mitek van. Mert ha a 8,12: Péld. 3,28. Márk 12,43. 1 Pét. 4,10. készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, és nem a szerint, a mije nincs. Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek 8,13: rész9,12. pótolja amazoknak fogyatkozását; Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; A mint megvan írva: a ki sokat szedett, 8,15: 2 Móz. 16,18. nem volt többje; és a ki keveset, nem volt kevesebbje. Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt 8,16: rész9,15. 1 Kor. 16,57. a buzgóságot oltotta 8,16: vers 6. értetek a Titus szívébe. Mivelhogy intésünket ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként ment hozzátok. Elküldöttük pedig vele együtt amaz atyafit is, a ki az összes gyülekezetekben dícséretes az evangyéliomért; Nemcsak pedig, hanem a gyülekezetek útitársunknak is megválaszták ebben a jó ügyben, a melyet mi szolgálunk 8,19: Gal. 2,10. magának az Úrnak dicsőségére és a ti készségetekre; Óvakodván, hogy senki se ócsárolhasson minket a mi szolgálatunk által való bőséges jótétemény miatt; Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt 8,21: Róm. 12,17. is. Sőt elküldöttük velök a mi atyánkfiát is, a kinek buzgó voltát sok dologban sokszor kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, irántatok való nagy bizodalmánál fogva. Akár Titusról 8,23: rész7,13. 12,18. Gal. 2,1. van szó, ő az én társam és ti köztetek segítségem; akár a mi atyánkfiai felől, ők a gyülekezetek követei, 8,23: Róm. 16,7. Krisztus dicsősége: Adjátok azért szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek, 8,24: rész7,14. bizonyságát irántuk a gyülekezetek előtt is.