HebHebr ZsidókhozHebräer, fejezetKapitel A zsidókhoz írt levélDer Brief an die Hebräer, fejezetKapitel 4

Übersetzungen

Jézus által még van nyugodalma az Isten népének

Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, 4,1: rész3,12.19. Márk 16,16. valaki közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék. Mert nékünk is hirdettetett az evangyéliom, miképen azoknak: 4,2: Márk 16,16. de nem használt nékik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, a kik hallották. Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképen megmondotta: A mint megesküdtem az én haragomban, 4,3: Zsolt. 95,11. nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte. Mert valahol a hetedik napról ekképen szólott: És megnyugovék Isten 4,4: 1 Móz. 2,2. a hetedik napon minden ő cselekedeteitől. És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én 4,5: rész3,11. nyugodalmamba. Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és a kiknek először hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt: Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idő multán, a mint előbb mondva volt. Ma, ha 4,7: Zsolt. 95,7.8. az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket. Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról. Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert a ki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, a miképen Isten is a magáéitól, 4,10: 1 Móz. 2,2. Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék. Mert az Istennek beszéde élő és ható, 4,12: Jer. 23,29. és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, 4,13: Zsolt. 139,4.11.12. a kiről mi beszélünk.

Krisztus a mi főpapunk

Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, 4,14: Márk 16,19. Eféz. 1,20–22. Jézus, az Istennek Fia, 4,14: Mát. 3,17. ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett 4,15: Luk. 22,42–44. Fil. 2,7.8. mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a 4,15: 1 Ján. 3,5. bűnt. Járuljunk azért bizodalommal 4,16: Ján. 16,23.24.27. a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.