2Pe 2 Péter2. Peter, fejezetkapittel Péter második levelePeters andre brev, fejezetkapittel 1

Oversettelser

A halálhoz közelgő apostol intése a kereszténységben való igyekezetre

Simon 1,1: Ján. 1,43. 21,15–17. Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a 1,1: 1 Pét. 1,1. kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában: Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki 1,3: 1 Pét. 1,5. 2,9. minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni 1,4: 1 Pét. 1,15. természet részeseivé legyetek, kikerülvén a 1,4: rész2,18. romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé 1,5: 1 Kor. 14,1.3. tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé 1,6: Jak. 1,27. pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság 1,7: Róm. 13,8.10. 1 Ján. 2,9. mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert a kiben ezek 1,9: vers 5.8. nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való 1,9: Eféz. 2,1–5.12.13. megtisztulásáról. Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé 1,10: Zsid. 3,14. tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.

Krisztus megdicsőüléséről és a próféczia szilárdságáról

Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek 1,13: rész3,1. titeket; Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus 1,14: Ján. 21,18.19. is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről. Mert nem 1,16: 1 Kor. 1,17. mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az 1,16: Luk. 9,28–35. Ján. 21,14.15. ő nagyságának. Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az 1,17: Mát. 17,5. én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos 1,19: Luk. 24,25–27. nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét 1,19: Zsolt. 119,105. helyen világító szövétnekre, míg 1,19: Malak. 4,2. nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől 1,21: 2 Tim. 3,16. 1 Kir. 22,14. indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.