PhpFlp FilippiekhezFilipljanima, fejezetpoglavlje Pál levele a filippiekhezPoslanica Filipljanima, fejezetpoglavlje 2

Prevodi

Egyességre és alázatosságra int a Krisztus példájával, és arra, hogy kereszténységünket komolyan vegyük

Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, 2,1: vers 27.28. 2 Kor. 13,13. Róm. 12,10.16. Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén; Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. 2,3: Gal. 5,26. Eféz. 4,2. 5,21. Kol. 3,12. Róm. 12,10. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. 2,4: vers 21. 1 Kor. 10,24. 13,4–7. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, 2,5: 1 Pét. 2,21. Kol. 3,13. Zsid. 12,2. A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, 2,6: Ján. 1,1–3. Róm. 15,2.3. 1 Kor. 8,6. Róm. 8,3. Gal. 4,4. Kol. 1,13–20. Ján. 17,5. Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; 2,7: Zsid. 2,9–14. Róm. 5,15. 1 Kor. 15,21. 2 Kor. 13,4. Róm. 6,9. Csel. 26,23. És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. 2,8: Zsid. 12,2. Eféz. 6,5. Róm. 6,16. 5,19. Ján. 4,34. 15,20. 2 Tim. 2,9. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; 2,9: rész3,21. Róm. 8,17. Ésa. 53,7–12. Zsid. 2,9. Eféz. 1,20–22. Mát. 23,12. Jak. 4,10. Ján. 13,31.32. Jel. 3,12. Ésa. 42,8. Csel. 2,36. Jel. 19,16. Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. 2,10: Ésa. 45,23. Róm. 14,11. Eféz. 3,14. Csel. 2,21. 7,59. 9,14.21. Ján. 14,13. 1 Kor. 8,6. Eféz. 1,20.21. 3,10. 1 Pét. 3,22. Jel. 5,8.11.13. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. 2,11: Csel. 2,36. 1 Kor. 8,6. 12,3. Róm. 10,9. 2 Kor. 4,5. 1 Kor. 15,27.28. Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket; 2,12: vers 3. rész1,27.30. Csel. 20,31. Eféz. 6,5. 1 Kor. 2,3. Zsolt. 2,11. 1 Pét. 1,17. 2 Kor. 7,1. Eféz. 5,21. Mát. 7,3–5. Róm. 14,4. Fil. 3,11–16. 1 Kor. 9,26.27. Mert Isten az, a ki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. 2,13: Eféz. 1,19. 2 Kor. 3,5. 1 Kor. 12,6. Kol. 1,29. Róm. 7,15.18. Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek; 2,14: 1 Pét. 4,12. 5,6. Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon. 2,15: rész1,10. Mát. 5,45.48. 1 Thess. 3,13. 5,23. Róm. 8,15.16. 9,8. 5 Móz. 32,5. Dán. 12,3. Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába. 2,16: rész1,6. Eféz. 5,8. 1 Thess. 5,5. Luk. 16,8. 2 Kor. 4,4. Ján. 1,4.9. Róm. 2,19. 2 Kor. 6,14. Kol. 1,13. 2 Tim. 1,10. 1 Kor. 3,14. 15,10. Gal. 2,2. Csel. 20,24. De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; 2,17: rész3,1. 4,4. 2 Tim. 4,6. 4 Móz. 15,4–10. 28,7. Róm. 15,16. Azonképen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem. 2,18: 2 Kor. 6,13. 2,3.

Timótheust és Epafróditust ajánlja

Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat. 2,19: rész1,12–27. 1,1. 2,2. Csel. 16,1–3. Eféz. 6,22. Kol. 4,8. Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat. 2,20: 1 Kor. 16,10. Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét. 2,21: rész1,14–17. 4,21. 1 Kor. 10,24. Kol. 4,11. Csel. 15,38.39. Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében. 2,22: Csel. 16,1.3. 17,14. 1 Kor. 4,17. Fil. 1,1–5. Kol. 4,7. Őt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént; 2,23: vers 19. Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni. 2,24: rész1,21–26. De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok; 2,25: vers 17.30. rész4,18. 1,27.30. 4,3.16. 2 Tim. 2,3. Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött a miatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt. Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jőjjön szomorúságomra. 2,27: Jer. 45,3. Ezék. 7,26. Annakokáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom. 2,28: vers 27. Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek: 2,29: Róm. 16,2. 1 Thess. 5,13. Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen. 2,30: vers 25.1.8.4.17. Zsolt. 107,18. Jel. 12,11. 1 Kor. 16,17. 2 Kor. 12,14.