DanДан DánielДанііл, fejezetраздзел Dániel próféta könyveКніга прарока Данііла, fejezetраздзел 7

Пераклады

Dániel álomlátása a négy világbirodalomról és az emberfiának örökkévaló országáról

(V. ö. rész2.)

Belsazárnak, 7,1: rész5,1.30. a babiloni királynak első esztendejében álmot láta Dániel és fejének látásait az ő ágyában. Az álmot akkor följegyzé; a dolog velejét elmondá. Szóla Dániel, és monda: Látám az én látásomban éjszaka, és ímé, az égnek négy szele háborút támaszta a nagy tengeren; És négy nagy állat jöve fel a tengerből, egyik különböző a másiktól. Az első olyan, mint az oroszlán, és sas szárnyai valának. Nézém, míg szárnyai kitépettek, és felemelteték a földről, és mint valami ember, lábra állíttaték és emberi szív adaték néki. És ímé, más állat, a második, hasonló a medvéhez, és kele egyik oldalára, és három oldalborda vala szájában fogai között, és így szólának néki: Kelj fel és egyél sok húst! Ez után látám, és ímé, egy másik, olyan mint a párducz, és négy madárszárnya vala a hátán; és négy feje vala az állatnak, és hatalom adaték néki. Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte valának, és tíz szarva vala néki. Mialatt a szarvakat szemlélém, ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és 7,8: vers 11. nagyokat szóló száj. Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz; Tűzfolyam foly és jő vala ki az ő színe felől; 7,10: Jel. 5,11. ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek 7,10: Jel. 20,12. nyittatának meg. Nézém akkor a nagyzó 7,11: vers 8. beszédek hangja miatt, a melyeket a szarv szóla; nézém, míg megöleték az az állat, és az ő teste elvesze, és tűzbe vetteték megégetésre. A többi állatoktól is elvéteték az ő hatalmok; de 7,12: vers 25. rész12,7. ideig-óráig tartó élet adaték nékik. Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt. És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló 7,14: rész2,44. hatalom, a mely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik. Megrendülék én, Dániel, az én lelkemben ezek miatt, és fejem látásai 7,15: rész2,3. 4,2. 5,6. megháborítának engem. Oda menék egyhez az ott állók közül, és bizonyosat kérék tőle mindezek felől, és szóla nékem, és e dolognak értelmét tudatá velem: Ezek a nagy állatok, mik négyen voltak, négy király, a kik támadnak e földön. De a magasságos egeknek szentei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké. Akkor bizonyosat kívánék tudni a negyedik állat felől, a mely különbözék mindamazoktól, és rendkivül rettenetes vala; vasfogai és érczkörmei valának, falt és zúzott, és a maradékot lábaival összetaposta. A tíz szarv felől is, a melyek a fején valának, és a felől, a mely utóbb növekedék és három esék ki előle; és ennek a szarvnak szemei valának és nagyokat 7,20: vers 8. szóló szája; termete is nagyobb a társaiénál. Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket. Mígnem eljöve az öreg korú, 7,22: vers 9. és az ítélet adaték a magasságos 7,22: vers 18. egek szenteinek; és az idő eljöve, és elvevék az országot a szentek. Így szóla: A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni. És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit 7,25: vers 18.22. rész11,36. megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő 7,25: vers 12. kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig. De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elveszszen. Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek 7,27: vers 18.25. rész4,10. szentei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik. Itt vége lőn a beszédnek. Engemet, Dánielt pedig az én gondolatim igen megrettentének és az én ábrázatom elváltozék rajtam; de e beszédet megtartám szívemben.