Heb Zsidókhoz, fejezet A zsidókhoz írt levél, fejezet 9
Az ótestamentumi szent sátor és áldozat nem tökéletes ábrázolata a Krisztus áldozati halála által való tökéletes megbékéltetésnek
Annakokáért voltak ugyan az első szövetségnek is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. 9,1: 2 Móz. 25,8. Mert sátor 9,2: 2 Móz. 40,1–33. építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek. A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének, Melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és 9,4: 2 Móz. 16,33. Áron kihajtott vesszeje meg 9,4: 4 Móz. 17,1–11. a szövetség táblái, 9,4: 1 Kir. 8,9. Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva 9,5: 2 Móz. 25,18–25. a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani. Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére, A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, 9,7: 2 Móz. 30,10. vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz. 9,7: 3 Móz. 16,9–19. Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg 9,8: rész10,19.20. Ján. 14,6. a szentély útja, fennállván még az első sátor. A mi példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt, Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal – melyek testi rendszabályok – a megjobbulás idejéig kötelezők. Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, 9,11: rész8,6. a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által 9,12: 1 Pét. 1,19. ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök 9,12: Dán. 9,24. váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, 9,13: 3 Móz. 16,4–16. meg a tehén hamva, 9,13: 4 Móz. 19,2–20. a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel 9,14: 1 Pét. 1,19. ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a 9,15: Csel. 13,39. hivatottak elnyerjék az 9,15: Márk. 16,16. örökkévaló örökségnek ígéretét. Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék. Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes. Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül. Mert mikor Mózes a törvény szerint minden 9,19: 2 Móz. 24,3–8. parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette, Mondván: Ez azon szövetség vére, a melyet Isten számotokra rendelt. Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket 9,21: 3 Móz. 8,10–30. hasonlóképen meghintette vérrel. És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, 9,22: 3 Móz. 17,11. és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban 9,23: vers 11.12. ezeknél különb áldozatokkal. Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk. 9,24: 1 Ján. 2,1. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel; Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 9,26: Gal. 4,4.5. És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, 9,27: 1 Móz. 3,19. azután az ítélet: Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak 9,28: 1 Pét. 3,18. bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják 9,28: 1 Thess. 4,16.17. idvességökre.